Stúdióelőadás a nagyszínpadon
1h 30' szünet nélkül
I. Bérenger király
Szűcs Ervin
Margit királyné, I.Bérenger első felesége
Varga Csilla
Marie királyné, I.Bérenger második felesége
Albert Csilla
Az orvos, egyszersmind sebész, hóhér, bakteriológus és asztrológus
Váta Lóránd
Juliette, szolgáló és ápolónő
Daradics Hannah
Testőr
Sinkó Ferenc
rendező
Tompa Gábor
díszlettervező
Both András
jelmeztervező
Balogh Angéla
zeneszerző
Boros Csaba
mozgás
Sinkó Ferenc
rendezőasszisztens
Képíró Dorottya
előadásvezető
Zongor Réka
fényterv
Groza Romeo
bábkészítő
Varga-Járó Ilona
Bérenger, a haldokló király valójában egy bármelyikünkhöz hasonló, halálát elfogadni képtelen, lázadozó ember, aki erejét visszanyerve parancsolgat, fennhéjázik, mintha az élete s hatalma örökké tarthatna, gyengeségét észlelve pedig kapaszkodna bármibe, egy mégoly átlátszó hazugságba is. Szűcs Ervin remekel az emberi lét e határmezsgyéinek érzékeltetésében. Az előadás erőssége Boros Csaba zenéje, valamint Both András díszlete, Balogh Angéla jelmezei.
A király halódik kolozsvári előadása kevésbé hangsúlyozza az abszurd színház, Ionesco életművének tipikus abszurd elemeit, inkább az abszurd közegbe sodródott emberi közösséget mutatja meg. Az abszurd el is tűnik az előadás végére, amikor már a falak is, az ég is megrepedt, s maradt a meztelen szembesülés az elkerülhetetlennel. Ahogyan a műsorfüzetben fogalmazzák az előadás summáját:
„Az emberi kiszolgáltatottság, elesettség, tehetetlenség – a mulandóság maga akkor tud kilépni a tragikus groteszk vagy a nevetséges abszurd tartományából, ha reménykedünk a megváltásban és hiszünk a feltámadásban”. Itt és ebben lesz az
Én vagyok a szél folytatása, párdarabja és ellenpontja is egyben ez az előadás, amely Gera György magyar nyelvű fordításának felhasználásával készült.
A bemutató dátuma: 2026. március 11.
A király halódik a középkori haláltáncoktól eltekintve a világirodalom egyetlen olyan drámája, amely a meghalásról szól, s ilyen értelemben kép, akárcsak az első Ionesco-művek. Színpadi ideje – melyet mindjárt az elején percnyi pontossággal meg is határoznak – annyi, amennyit egy ember haláltusája igénybe vesz. A kép költői alapgondolata, hogy ez az ember-király, Bérengerként az első és az utolsó – annyira király, mint mi valamennyien, elsők és utolsók saját életünk trónján, s mindannyiunkkal egy egész birodalom száll a sírba. Az emberi kiszolgáltatottság, elesettség, tehetetlenség – a mulandóság maga akkor tud kilépni a tragikus groteszk vagy a nevetséges abszurd tartományából, ha reménykedünk a megváltásban és hiszünk a feltámadásban.
Az előadás támogatója:

Műsorfüzet